Oganeszján 1974 és 1985 között játszott Örményország egyik legnépszerűbb klubjában, az Ararat Jerevánban. Összesen 295 mérkőzésen lépett pályára a szovjet bajnokság első osztályában, és 96 találatot szerzett. Pályafutása legnagyobb sikereként 1975-ben „örökös” csapatával elhódított a szovjet kupát, és a rákövetkező szezonban a Kupagyőztesek Európa Kupája sorozatban a negyeddöntőig jutott, ahol szoros (2-4) összesítésben ugyan, de alulmaradt az angol West Ham Uniteddel szemben. 

A nagyszerű irányítóra felfigyelt Konsztantyin Beszkov is, a szovjet válogatott szövetségi kapitánya. A világhírű edző (aki a Torpedo, a Lokomitiv, a CSZKA, a Dinamo és a Szpartak Moszkva szakmai munkáját is irányította!) az ukrán aranylabdás Oleg Blohin ellenében az ifjú örménynek adta a vörösök tízes mezét. Oganeszján kiváló játékkal hálálta meg Beszkov bizalmát, és az 1982-es spanyolországi világbajnokság egyik legjobb irányítójaként mutatkozott be a szélesebb nemzetközi közönségnek. A Szbornaja szerencsétlenségére a Tele Santana edzette, Zico, Sócrates,  Falcão és Éder fémjelezte brazil tizeneggyel találkozott össze már a csoportmérkőzések alkalmával, később, pedig a Zbigniew „Zibì” Boniek vezette lengyel válogatott jobb gólkülönbsége alapján búcsúztatta őket. 

 

 

Oganeszján így is 36 mérkőzésen szerepelt a szovjet nemzeti válogatottban, és hat gólt jegyzett. Tagja volt a „hazai” rendezésű (bojkottált) 1980-as moszkvai olimpián bronzérmet szerzett gárdának is. Az „CCCP” feliratú mezben nyújtott alakításai közül talán az 82-es vb-n, Belgiumnak lőtt bombagólja a leginkább emlékezetes.

 

 

Az Ararat közönségkedvence 1993-ban, az ősi rivális Pjunik Jerevánból vonult vissza. Az 1992-ben alapított fővárosi egyesület kispadján, immár edzőként, 2001 és 2006 között zsinórban hat bajnoki elsőséget ünnepelhetett. 1996 és 1997 fordulóján, rövid időre, átvette az örmény válogatott irányítását is. Bő négy évvel ezelőtt visszavonult a sporttól, pontosabban annak professzionális formájától. Azóta fia pályafutását egyengeti, és a futballt népszerűsíti. 55. születésnapja alkalmával az Armfootball.com készített vele interjút.

 

 

 

Hálás vagyok, hogy nem felejtettek el. Őszintén megvallva az Önök hívása volt az első, melyet fogadtam, rögtön azután, hogy átléptem az örmény-grúz határt.

 

 

Láttak játszani?

 

 

Melyik volt az utolsó alkalom?

 

 

Szóval, Önök szerint milyen voltam? Jól ment a foci?

 

 

Pontosan. Én is így érzem. Tudom, hogy megöregedtem, de a sokasodó éveimet nem érzem tehernek. Sőt! A szívemben még mindig fiatal vagyok. Egyszerűen nem tudnám elképzelni az életemet futball nélkül. A játék és köztem egyfajta elvághatatlan kötelék húzódik.

 

 

Igen. A karrierem során számtalan nehézséggel kellett szembenéznem. Voltak nagyon kemény hónapok is. Ugyanakkor büszke vagyok mindarra, amit elértem, elértünk. Természetesen vágyaink, célkitűzéseink közül sok csupán álom maradt, de könnyen tudnék ellenpéldákat is mondani.

 

 

 

Elégedett vagyok a sorssal. Ha ma újrakezdhetném, ismét futballista lennék, még ha néhány döntést másként is hoznék meg.

 

 

Minden meccs egyformán felejthetetlen egy játékos számára. Amikor pályára léptem ugyanazt a belső késztetést, mély elszántságot éreztem. Ez a pillanat ereje, amit csak a kezdőkörben lehet átélni.

 

 

 

Jó pár van belőlük. Talán a legszebb az 1980 decemberében Argentína ellen játszott barátságos mérkőzésünk már a csodálatos Beszkovval a kispadon. Az egyik gólt Maradona lőtte, a másikat pedig én. 1982 áprilisában aztán újra egymás ellen léptünk pályára, és én ismét eredményes voltam. Mindkét meccs egy-egyes döntetlennel zárult. Az 1982-es spanyol vb úgyszintén feledhetetlen, hiszen Belgium ellen, egy számunkra kulcsfontosságú összecsapáson betaláltam. Ezzel nyertünk 1:0-ra és a továbbjutásért mérkőzhettünk meg a kiváló lengyel válogatottal.

 

 

Kissé nehéz kérdés, az „idol” szó tág jelentésköréből adódóan. Hogy rövidre fogjam: mindig is azok álltak közel hozzám, akik technikásan játszottak. Pelé, Johan Cruyff és Maradona.

 

 

Ez sokkal egyszerűbb kérdés! A 2009-es aranylabdás, Lionel Messi.

 

 

A Barcelonának.

 

 

Lassan öt éve, hogy nem követem a hazai hivatásos focit. Ez a saját, önálló elhatározásom, így nem is szeretnénk nyilatkozni a témában.

 

 

Több nagy szakemberhez volt szerencsém. Külön szólnék Viktor Maszlovról (1910-1977), aki 1975-ben 19 évesen rakott be a kezdőbe a Bayern München ellen. Ez volt életem első nemzetközi találkozója. Beszkov (1920-2006) és Valerij Lobanovszkij (1939-2002) szintén a legnagyobbak közé tartoznak. Hálával tartozom Nyikita Szimonjannak, aki 1973-1974 illetve 1984 és 1985 között volt az Ararat mestere. Ma már kevesen emlékeznek rá, de Beszkov előtt, 1977-től 1979-ig ő vezette a szovjet válogatottat. Kiváló pszichológus, a szellemi felkészítés avatott szakértője volt.

 

 

Álljunk meg egy perce! Én sosem hagytam ott a labdarúgást, az ma is az életem része. Igaz, hogy nem vállalok edzői munkát, és következetesen visszautasítom a klubok megkereséseit, de itt élek Örményországban, napi kapcsolatban állok az örmény focival és továbbra is aktívan játszok az öregfiúk-válogatottban. Úgy gondolom, ez éppen elég. Egyre inkább a sport népszerűsítése foglalkoztat. Egykori sokszoros szovjet válogatottként a környező országokban még emlékeznek rám. Veterán barátaimmal Oroszországba, Ukrajnába és Grúziába járunk bemutató mérkőzésekre. 2009-ben egy sor meccsen létünk pályára Jerevánban. 2010 pedig még messze nem ért véget! Az életem tehát még mindig a labda körül forog. Ha úgy tetszik, semmi sem változott.  

 

 

 

Még mindig játszik, de semmi új hírrel nem szolgálhatok. Korábban a görög területi bajnokságban szerepelt, most a Szaturn Moszkvánál van próbajátékon.

 

 

Elsősorban sok munkát és biztos fejlődést!